A Warcraft univerzum közel két évtizeddel ezelőtt a Blizzard jóvoltából vonult be a köztudatba, elsődlegesen a videojáték-rajongókat megcélozva vele, hiszen az említett amerikai vállalat egy olyan nagyszerűen felépített stratégia-sorozatot alkotott meg a cím alatt, ami az elmúlt években regények, novellák ezreit, és emberek millióit ihlette meg. Habár játékot már évek óta nem láthattunk a legendás cím alatt, ugyanakkor a Blizzard alaposan meglepett minket, amikor bejelentették az első filmes adaptációt, amit a korábban tapasztaltak miatt igazán félve fogadtunk.

A Warcraft univerzum közel két évtizeddel ezelőtt a Blizzard jóvoltából vonult be a köztudatba, elsődlegesen a videojáték-rajongókat megcélozva vele, hiszen az említett amerikai vállalat egy olyan nagyszerűen felépített stratégia-sorozatot alkotott meg a cím alatt, ami az elmúlt években regények, novellák ezreit, és emberek millióit ihlette meg. Habár játékot már évek óta nem láthattunk a legendás cím alatt, ugyanakkor a Blizzard alaposan meglepett minket, amikor bejelentették az első filmes adaptációt, amit a korábban tapasztaltak miatt igazán félve fogadtunk. Pláne miután kiderült, hogy Duncan Jones lesz a felelős a mű elkészítéséért, hiszen a BAFTA-díjas rendező és forgatókönyvíró bár alkotott már néhány emlékezetes dolgot a múltban, így a Hold vagy a Forráskód sem voltak éppen rosszak, de egyik sem volt egy adaptáció, hovatovább nem állt mögöttük egy olyan, milliókat számláló közösség, amelyik kritikusabb, mint bármelyik másik. Duncan bizonyára maga is érezte a nyomást, és ennek is volt köszönhető, hogy olyan segítőtársakat kért maga mellé, mint Charles Leavitt (Véres gyémántok) vagy Chris Metzen, aki a Blizzard belsős felelőseként azért felelt, hogy a végeredmény ténylegesen is minden téren autentikus legyen.

A Warcraft: A kezdetek legnagyobb érdekessége, hogy bár a World of Warcraft MMO miatt még mindig több millió aktív rajongója van a franchise-nak, a készítők elsődlegesen mégis a régi rajongókhoz szerettek volna szólni általa. Ez valahol érthető húzás is volt a részükről, mint ahogyan az is, hogy nem akartak egy olyan alapos előzetes tudást igénylő művet alkotni, amit csak azok érthetnek meg, akik már évek óta benne vannak a sztoriban, hanem azok is, akik most először találkoznak vele. Ennek megfelelően a film mindennek az elejét meséli el, egy olyan évezredeken át tartó viszály kezdetét, ami azzal veszi kezdetét, hogy az orkok és az emberek első ízben hajba kapnak egymással. A konfliktus maga azzal indul, hogy az orkok megtalálják a módját egy olyan portál építésére, amely képes átvinni őket egy másik világba, ami sokkal jobb és élhetőbb is, mint az a megromlott vidék, ahol jelenleg tengetik mindennapjaikat. Ez a világ pedig éppen az emberek által lakott Azeroth földje lesz, ahol korábban hellyel-közzel, de békében élt fajunk, azonban az orkok érkezésével minden felfordul, így a sötét seregekkel a világban ismét megszólalnak a harci kürtök, méghozzá egy minden eddiginél veszélyesebb és harciasabb ellenféllel a túloldalon.

A film története az univerzum ismerőinek maga a történelem, egy nem éppen túlgondolt, sokkal inkább közérthető, kellemesen fordulatos, ámde kiszámítható körítéssel párosítva, ami mellett olyan híres harcosok és karakterek elevenednek meg előttünk – páratlan alapossággal – a képernyőn, mint Durotan (Toby Kebbell) és Orgrim (Robert Kazinsky), a Frostwolf klán vezéralakjai, akik mellett a Horda részéről olyan karakterekkel találkozhatunk még, mint Blackhand (Clancy Brown) vagy Draka (Anna Galvin). Az orkok részéről egyébiránt külön említést érdemel Garona, akit Paula Patton alakít kiemelkedő profizmussal, egy olyan izgalmas félvér sztorival a középpontban, akinek a háttértörténete önmagában is megérdemelne egy saját filmet. Természetesen az emberi oldalon álló hősök között is találhatunk érdekes és emlékezetes figurákat. Ott lesz rögtön Llane Wrynn (Dominic Cooper), Azeroth királya, az egyik főszereplőként megismert Lothar (Travis Fimmel), Khadgar (Ben Schnetzer) – még mágustanoncként –, valamint Medivh (Ben Foster), aki olyan látványorgiát varázsol majd elénk – majdhogynem szó szerint – a képernyőn, hogy az igazán emlékezetes lesz. A Warcraft: A kezdetek tehát minden tekintetben biztosítja a tartalom szempontjából azt, amit a rajongók a leginkább vártak, ezáltal kaptunk egy epikus történetet, amely a jól ismert játékon alapul, de itt van a csodálatos és varázslatos univerzum mellett az összes híres karakter, méghozzá olyan páratlan kidolgozottság társaságában, hogy arra garantáltan a legvéresszájúbb fanatikusok sem panaszkodhatnak majd.

Hogy miben nagyon erős még a film? Kétség sem férhet hozzá, hogy a látványban! Legyünk akár kezdők ebben az univerzumban, akár öreg motorosok, a Warcraft: A kezdetek garantáltan elképesztő kidolgozottsággal prezentálja számunkra Azeroth csodálatos világát, ami hatványozottan igaz lesz abban az esetben, ha 3D-ben nézzük a végeredményt. Mindez nem csak az elképesztő körítésre és tájakra érvényes, hanem a CGI animációkra is, amelyek főként az orkok esetében minden túlzás nélkül páratlanul elragadóra sikerült, pláne sajátosan nehézkes mozgásuk és mimikájuk tekintetében. A jelenetek megtekintése során garantáltan senki sem mondaná meg, hogy bármelyik részt is egy stúdió falai között, és nem a szabadban rögzítettek, hiszen olyan elképesztő a díszletek és a kosztümök kidolgozottsága, hogy az valami csodás. Mindez persze nem véletlen, hiszen az alkotók valóban elképesztő erőforrásokat fektettek az autentikus ábrázolásba, így például Stormwindben a király tróntermét, vagy a Goldshire Innt egyaránt felépítették a valóságban, miközben az emberi szereplők olyan hihetetlen részletes kosztümökbe bújtak, amitől majdnem elállt a lélegzetünk is. Arról pedig már csak halkan merünk beszélni, hogy a készítők – bizonyára a Blizzard közbenjárásának érdekében – annyi easter egget rejtettek el az egyes jelenetek között, hogy garantáltan senki sem fog majd unatkozni, aki szeret ilyesmikre vadászni.

Habár tény, hogy az alkotók több helyen is eltértek az eredeti történettől, de a logikusság és a megvalósítás kapcsán az első Warcraft filmre nem igazán panaszkodhatunk. Nyilván fanyalgók mindig voltak és lesznek is, de vegyük figyelembe, hogy ez a mű pénzből készült, és azt a pénzt valaki szerette volna viszontlátni, ehhez pedig szükség volt bizonyos kompromisszumokra, amelyek ráadásul egyáltalán nem is lettek olyan nagyok.